2007. december 26., szerda

IDŐKERÉK

Örök törvény:"Porból lettünk,porrá leszünk",az idő kerekét pedig megállítani nem lehet. Élhetsz bármelyik korban, halmozhatsz fel mesés kincseket, mondhatsz bölcsességeket,élhetsz boldogan vagy boldogtalanul, lehetsz bármilyen sikeres, hatalmas ,a sorsodat nem kerülheted el.
Az emberöltőnyi élet úgy elszáll mint egy gondolat.

Tehetségénél és szerencséjénél fogva minden embernek más és más értékű a hagyatéka. Egyébként meg az idők előrehaladtával mindig más és más értékek nyernek prioritást. Az anyagi világban minden száll apáról fiura, nemzedékről nemzedékre, mert igaz az a mondás hogy " Temetési menet után nem viszik a stafirungot.

Szerencsés ember az aki az életben sok hasznos utravalóval indulhat el. Mindenképpen helyzeti előnybe kerül a többiekkel szemben. Ha szerencséje és szorgalma, kitartása van,kikövezett út vezet számára a sikerhez.
Vannak sokan akik hátrányos helyzetből indulnak, de tehetségesek szorgalmasak, és ha még szerencsések is, akkor szintén sikeresek lehetnek. De mindez nem biztos hogy eggyütt jár a boldogsággal.
Az ember halála után az anyagi javakon kívül- ami ősei hagyatéka, valamint az amit ő gyüjtött ( esetenként harácsolt ) össze nem marad más csak a személyes dolgai. Ha tehetséges és termékeny volt akkor külömböző színtű írások, versek, novellák, regények-külömböző tárgyak amit ő alkotott:rajzok, festmények kisplasztikák, szobrok,fafaragások, stb.

Ha közkincs lett az alkotásaiból, akkor szerencsés mert azok szellemisége marad fenn talán a legtovább. De hosszú távon minden-a szellemiség és az anyagi világ dolgai is feledésbe mennek, és az enyészeté lesznek. Az anyagi dolgok elavulnak, korszerütlenné válnak, és csak nagyon kevés marad fenn az idő rostáján. De ugyanez a helyzet a szellemi alkotásokkal is.
Úgy rakódnak egymásra az idők folyamán mint az adott kor nyomatai. Voltak híres nagy civilizációk, ahol magas szintet ért el a tudomány a művészet. A társadalom is az adott kornak megfelelően magas színtű volt és szervezett. Mégis-minden az enyészeté lett.Csak kevesek vannak olyanok akiknek birtokában van a letünt korok társadalmának, tudományának művészetének az ismerete.

Az emberek életük folyamán nagyon sokszor szembesülnek azzal hogy az anyagi világ sem örök. Ennek ellnére sokszor erőn felül akarnak megszerezni mindent amit fontosnak tartanak, sőt azt is amit nem. Csupán csak a birtoklás öröméért?
És amikor jön a " kaszás" minden értéktelenné válik a szemében, mindent odaadna azért hogy tovább éljen. Persze kivételek mindig vannak. Vannak akik szegényen, szerény körülmények között, sőt egyre többen nyomorban élik az életüket.
Közülük nem kevesen a a "kaszás" eljövetelében látják a megváltást